2014. március 28., péntek

Sajtszószos édeskömény

Sajtszószos édeskömény


 Ismét egy fura recept a magyar gyomornak, de megéri kipróbálni. Hamar el lehet készíteni, sok étel kiegészítője lehet. Az egyik netes oldalon csodagumónak nevezik, mivel gyógynövényként számos betegség gyógyítója. Tavaly későn vetettem el, de idén remélem már a saját növényemmel kísérletezhetek ki új recepteket.

Hozzávalók:
egy édeskömény  gumó
1 tömlős sajt
 só, bors, delikát
1 fej vöröshagyma
víz



Az édesköményt megmosom, a legtetején a szarvait levágom, ez nem kell. A gumóját kb 3mm-es szeletekre vágom. Az alját kivágom, mert ott már nagyon kemény.
Egy fej vöröshagymát megpucolok, kettévágok és hosszában felszeletelem ezt is.

Teflon serpenyőben pici olíva olajon üvegesre pirítom a hagymát, majd rádobom a kömény szeleteket. Delikáttal megszórom, borsot őrölök rá és épp annyi vizet adok hozzá, hogy ne süljön, hanem párolódjon. Lefedem, néha megkavarom. 5-8 perc alatt meg kell puhulnia. Még kell egy kevés lének lennie alatta, ha nem, pótolom és hozzáadom a tömlős sajtot. Jól elkeverem és összeforralom. Kész is.

Vörösboros marharolád



Vörösboros marharolád

Ez a recept mind közül a legfinomabb számomra. Kicsit sok a munka vele, de az íze mindenért kárpótol.

 

fejenként egy nagy szelet marhahús
ugyanannyi szelet bacon szalonna
erős mustár (Lövensenf) vagy sima mustár
4 főhöz kb:
3 db csemegeuborka
3 db lilahagyma
2 db répa
1 db petrezselyemgyökér
3 dl száraz vörösbor
kb 4 dl marhahúslé
kis zellergumó
só, frissen őrölt bors
1 db babérlevél


A marhahús szeleteket kiklopfolom. Egyik oldalát megsózom, borsozom, majd egy kk mustárral bekenem. Ráteszem a bacon szalonnát.  Egyik végére 1-2 szelet csemegeuborka és 1 szelet hagyma  kerül, így kell feltekerni szorosan, majd fogpiszkálóval vagy hústűvel összetűzöm, vagy madzaggal is össze lehet kötni.

Egy nagyobb lábasban 4-5 ek olajat felforrósítok, majd ebben a roládok minden oldalát megpirítom, hogy a szaft a húsba záródojn. Hozzáadom a durván feldarabolt zöldségeket, a babért, felöntöm a vörösborral és annyi húslevet adok hozzá, hogy ellepje. Lassú tűzön egy órán át kell főzni. Ha a hús megfőtt, a roládokat kiszedem és a zöldségekkel vagy a zöldségek felével összeturmixolom a szószt. Ha híg lenne, kis vízzel elkevert keményítővel lehet sűríteni. Főtt széles metélt tészta illik hozzá. Friss fejes salátát és olaszos öntetet adok hozzá.

Szegedi gulyás



Szegedi gulyás

Ezt a receptet egy német szakácskönyvben találtam, Szegediner gulasch névvel. Előtte nem ismertem, úgyhogy érdeklődve készítettem el. Nagyon szuper lett!!! Sokkal másabb, hogy sütőben egybe sül, mintha gázon főzné az ember órákig. Teljesen összeérnek az ízek, de nem lesz pötyőkés sem.

3 db nagy vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
600 gr karajhús
3 ek olaj
1 ek paradicsompüré
2 ek édesnemes pirospaprika
1  ek köménymag vagy 2 kk őrölt kömény
600 gr fehérboros savanyúkáposzta (konzerv a legjobb)
400 ml húslé
2 ek keményítő vagy liszt
2 dl tejföl


A hagymákat megpucolom,  félbevágom és hosszában felszeletelem. A fokhagymát szétnyomom és
a köménnyel összekeverem vagy mozsárban összetöröm.
A húst kisebb kockákra vágom.
Olyan lábosban amit fedővel sütőbe is lehet tenni, olajat melegítek és a húst beleteszem. SSózom, borsozom.  Addig pirítom, amíg a levét el nem fővi és kicsit megpirul. Ekkor hozzáadom a hagymát és együtt pirítom, amíg a hagyma is szép színű nem lesz. Utána hozzáadom a paprikát, a paradicsompürét, a fokhagymás köményt és ráöntöm a húslevet. Összekavarom, hozzáadom a kinyomkodott savanyú káposztát és lefedve 180 fokos sütőben 1 órán át sütöm.

Ha kész és a hús megpuhult, a keményítőt elkavarom kis vízzel és a húshoz adom a tejföllel együtt. Jól összekavarom és kész is.
Mellé krumplipüré illik és az eredeti recept szerint, frissen aprított kerti zsázsával kell tálalni.

Banános curry



Banános currys hús

500 gr borjúhús vagy 600 gr csirkemell
2 banán
1 ek currypor (Madras mild)

2 dl tejszín vagy 1 dl tejszín és 1 dl kókusztej
500 ml marhahúslé (500 ml víz +1 kocka)
3 db közepes nagyságú lila hagyma
só,bors, olaj

 Furának tűnhet a recept, de garantáltan nagyon finom, még annak is ízlett, aki csak magyar ételhez van szokva. Egy dologgal lehet elrontani: gagyi curry porral, szóval fontos, hogy eredeti, jó minőségűt használjunk.

A borjúhúst vékony érmenagyságú darabokra vágom vagy a csirkemellet felcsíkozom. A hagymákat megpucolom, félbevágom és hosszában felszeletelem.
Kevés olajon sóval borssal a húst lepirítom, majd a hagymát hozzáadom és együtt üvegesre pirítom őket.
1 ek curryport hozzáadok és felengedem 500 ml marhahúslével. Együtt főzöm max 5 percig.  Közben egy banán felét villával széttöröm és hozzáadom a húshoz, a maradék banánt  felkarikázom és azt is hozzáadom.  Újabb egy percig főzöm, majd hozzáadom a tejszínt, frissen őrölt borssal és ha kell még sóval ízesítem. Még egyet rottyan és kész. Párolt rizs illik hozzá.

Vöröslencse püré



Vöröslencse püré



60 gramm aszalt sárgabarack
100 gramm mogyoró hagyma (a sima is jó)
1 piros csili
40 gramm bacon szalonna
40 gramm répa
6-7 ek olíva olaj
200 gramm vöröslencse
1 babérlevél
500 ml zöldséglé (kockából vagy delikát)
2 ek fehérboros balzsamecet
só, bors


 Imádom ezt a receptet, finom füstös a bacon-től, édes a sárgabaracktól, amit a balzsamecet egészít ki, a csili pedig megkoronázza azt. A vöröslencse nagyon hamar megfő, ízre is  kicsit más, mint a hagyományos fajta.

A csili felét kimagozom és apróra vágom. A hagymát szintén apróra várom, a répát valamivel nagyobbra, feldarabolom az aszalt sárgabarackot is. 
3-4 ek olíva olajon egy jó tapadásmentes lábasban összepirítom az eddig előkészített hozzávalókat a darabolt baconnel együtt. Ha kapott kis színt, hozzáadom a vöröslencsét is és még 1 percig együtt pirítom, majd felöntöm a zöldséglével és megszórom frissen őrölt borssal, hozzáadom  a babérlevelet. Lefedve, lassú tűzön kb 10 percig főzöm. Ellenőrzöm, hogy a lencse megfőtt-e és ha igen, hozzáadom az ecetet is és leveszem a tűzről. Kiveszem a babérlevelet. Kb a mennyiség felét pürésítem, hogy maradjon benne egész darab is, de finom krémes legyen. Párolt basmati rizzsel és sült csirkével tálalom.

Rizs: 1 bögre basmati rizst kimérek, félreteszem. Egy tapadásmentes lábasban felteszek 2 bögre vizet főni. Ha felforrt, beízesítem (simán só, vagy delikát, vagy húsleves kocka, fagyasztott zöldségkeverék, petrezselyemzöld stb....). Hozzáadom a rizst, és lassú tűzön kb 10 percig főzöm lefedve. Közben néhányszor megkavarom. Ha nagyjából beitta a  vizet, leveszem a tűzről és még 10 percig lefedve hagyom a gőzben. A rizs így gurulós, de nem fullasztós.

2014. január 5., vasárnap

Ázsiai csirkeleves

 Ázsiai csirkeleves    


Ez az ázsiai leves nagy népszerűségnek örvend nálunk. Németországban ettem először, azóta itthon is sokszor elkészítem. Eddig mindenkinek nagyon ízlett és a receptet is elkérték.
Szerencsére ma már minden alapanyag könnyen beszerezhető itthon is. A vörös lencsét például érdemes a keleti fűszeres boltokból kimérősen megvenni, úgy 8-900 Ft kilója, nálunk a piacon 1000 Ft, boltban zacskósan 1400+ Ft kilója. Vörös lencséből szoktam még pürét is készíteni, ennek a receptjét is megosztom hamarosan. A szójaszószból én a Pearl River márkára esküszök, néha a nagy szupermarketekben is lehet vásárolni, de a keleti fűszeres boltokban biztosan lehet kapni.

Hozzávalók 4 főre:

250 gr gomba
300 gr csirkemellfilé
150 gr vöröslencse
1,5 l zöldséglé (leveskockából is jó, ne legyen túl sós)
3 ek olaj
3 ek sötét szójaszósz
1 ek Édes Anna vagy Erős Pista, akár vegyesen
2+1 lime
2 paradicsom
só, frissen őrölt bors

A csirkemellet szépen lehártyázom, majd kockákra darabolom. A gombákat megmosom és cikkekre vágom. Egy leveses lábosban felmelegítem az olajat, majd a gombákat beledobom, picit sózom, borsozom és addig főzöm, amíg a levét elfővi.Ekkor hozzáadom a csirkemellet és kifehéredésig pirítom.
Felöntöm a zöldséglével, hozzáadom a lencsét, a paprikakrémet és a szójaszószt.
Újraforrástól számítva kb 10-15 perc alatt megfő a lencse. Ekkor megkóstolom, és ha szükséges, teszek még bele sót, borsot. Ha a lencse megfőtt, beledobom a két felkockázott paradicsomot, és 1 percig főzöm még. Legvégül a 2 lime kifacsart levét is hozzáadom.
Tálaláskor még felszeletelek egy limeot és a tányérok szélére teszem. Ezeket fogyasztáskor a tányérba csúsztatom és a kanállal megnyomkodva állítom be a tökéletes ízt magamnak.